Ez a nap is eljött végre, ismét többnaposon veszek részt. A 2019-es Brassói Barangolások után kipróbálom hogyan is bírom a sorozatterhelést. A dolgomat nehezítette, hogy most nem a „tutiba” mentem, ezt teljesen nekem kellett leszervezni, szállást, közlekedést, utánpótlást intézni. Bázisként kedvező adottságai miatt Besztercebányát választottam. Maga a város a szép főterét és a környező utcácskákat leszámítva nem egy „nagy eresztés”, viszont minden a számban van: vonat, busz, boltok és persze a hegyek. Első napra a hét felvidéki bányaváros egyikét az egykori Bars vármegye északi csücskében található ékszerdobozt Körmöcbányát és a Körmöci-hegységet néztem ki. A masszívumot északról a Nagy-Fátra, délről pedig a Garam-völyge és a Selmeci-hegység határolja. A vulkanikus hegység gyomrában lévő nemesfémeket (különösen az aranyat) évszázadokon át bányászták, ennek is köszönheti hírnevét és korábbi gazdagságát. A bányák kiürülése azonban véget vetett ennek az “aranykornak”. A városban működik a világ legrégebbi ma is működő pénzverdéje, amit még Károly Róbert magyar király alapított, 1335-től itt verték az arany forintot, vagy körmöci dukátot, ami a korabeli Európa legkeresettebb fizetőeszköze volt sokáig. A szombat reggeli korai kelést követően vonattal érkeztem meg Jánoshegyre. A későbbi napokhoz képest kellemes idő és sok felhő fogadott. Már az odaúton a vonaton is sikerült megúszni egy nagy zuhét, ami kicsit meglepett, mert délután 4 órára ígértek esőt. Futókirándulásom első célja a falu feletti Keresztelő Szent János templom volt, ahol egyes mérések szerint Európa közepe van, erről egy emléktábla is tanúskodik. Az, hogy ez valóban így van, azt nem tudom, mindenesetre a környezete szép látványt nyújt.
 |
| Keresztelő Szent János templom |
 |
| Európa közepét jelző emlélmű |
Jelzetlen ösvényen kanyarogva kis lejtőzéssel elértem a víztározójáról ismert Turcsek falut. Itt rátértem a kék sáv jelzésre, ami egészen a főgerincig hű társam lesz. A faluban az óra óriási szolgálatot tett, mivel az útvonalkövetéssel segített az összevissza kanyargó szűk kis utcákon, zugokon. Az egyik éles kanyar után konkrétan azt hittem, hogy egy magánház udvarára vezet a jelzés, de nem, mert volt egy alig 1 méteres sáv a 2 ház között 😀 Elhagyva a vasúti töltést igazi felüdülés volt az erdő. |
| lassan ébredeznek a Körmöci hegyek |
Egy erdészeti utat elérve hol kocogva, hol sétálva haladtam az emelkedő úton, míg egy kanyar után a sűrű fenyves alatt megláttam a víztározó hatalmas völgyzáró gátját. Ismét egy élvezetes rövid lejtmenet következett a széles úton egészen a Kaltrinig, ahol egy balos kanyart követően ismét emelkedett az út. Enyhén emelkedő út volt, amit alapesetben már megtudnék futni viszont gondolni kellett a holnapra is, így inkább visszább vettem a tempómból. A lassulást az is indokolta, hogy az eltervezett átlagtempómhoz képest 1,5 km/h-val voltam gyorsabb. A közel 1000 méteres magasságban fekvő Strich-ig kellemes széles ösvényen voltam. Innentől azonban bedurvult a hegy. Az elágazásnál 2 ösvény közül természetesen az enyhébben lejtőt választottam, azonban az óra jó 30 méter múlva sikított, hogy letérés... Ne már, az a brutál kaptatós ösvény lenne a jó? 🤔 Nagy nehezen sikerült visszakecmeregni a kékre. Innentől a meredek sűrű erdőben kapaszkodtam felfelé tök egyedül. A „jó” hangulatomat fokozta a környék Medvedí posed elnevezése, ami kb. medveülés, medvebocsos helyett jelenthet. Gondolom nem véletlenül kapta a nevét 🙄 Nem volt mit tenni, így hát dalolászva és tapsolva tapostam az ösvényt. Éppen a kirándulás hetében érkezett meg a maci spray-m, de valahogy nem szerettem volna élesben is kipróbálni 😅 Kis vártatva az ösvény is engedett a szorításából így néha már bele lehetett kocogni. Már egészen közel voltam a főgerinchez, amikor egy áthatolhatatlan fiatal fenyvesbe vezetett az ösvény egyenesen. Jó száz méteres „közelharc” vette kezdetét mire áttudtam hámozni magam rajtuk, közben természetesen még hangosabban énekeltem, hogy az esetleges meglepetést kizárjam. Óriási megkönnyebbülés volt elérni a piros sávval jelzett főgerincet. Innentől jobban járt ösvények vártak rám, szélesebb kevésbé meredek utak. Ennek ellenére a főcsúcsot a Floch-ot (Flochová 1317 méter, 26/117 hegység ✅) úgy értem el, hogy senkivel se találkoztam. Nem is igazán értettem, hogy miért, pedig kellemes szombati nap volt. Kicsit megpihenve a csúcsot jelentő tisztáson (kilátás sajnos nem volt) megkezdtem a leereszkedést továbbra is hangoskodva.
 |
| Floch-csúcs |
Így értem gyorsan vissza a Floch-nyeregig (Sedlo Flochovej), ahol végre (15 km-nél jártam kb.) hátizsákos turistákba botlottam, akik a Kordéházi-nyereg (Kordícké sedlo) felé haladtak. Mivel a gerinc nagyrészt lejtett így nagyobb sebességre tudtam kapcsolni. A tempóm a sok kaptató miatt lassabb lett, de így is tervezett időn belül voltam. Mivel a lábaim rendben voltak és turisták is sétáltak körülöttem így én is bátrabban engedtem neki. Az ösvény is egyre szélesebbé vált, ami nem a véletlen műve, hiszen a hegység a sífutók és sítúrázók paradicsoma.
 |
| hangulatos ösvény a főgerincen |
Télen rengeteg jelölt sífutó és kezelt klasszikus lesikló pálya várja a téli sportok szerelmeseit. Kevesen tudják, de a magyar (versenyszerű) sífutás bölcsője is itt ringott. 1913-1914 fordulóján itt rendezték meg az első hazai sífutó versenyeket. Míg azon tűnődtem milyen is lehet itt télen az élet gyorsan elértem a Kordéházi-nyerget. Itt az ösvényem letért a kellemesen hullámzó sífutó és kerékpáros útról és kaptatósabbá vált a Vyhnatová 1283 méteres csúcsáig. Ezen a szakaszon kicsit susnyásabbá vált a terep, legalább árnyas bükkösben kellett haladni. Így értem el a Görgey-alagutat, ami a gerinc legszűkebb részén vezet át a hegység körmöci oldaláról a beszterceire. Az alagutat már a középkorban is használhatták, hogy lerövidítsék a két királyi bányaváros közti 55 kilométeres távolságot. A bányászat lehanyatlásával idővel részben beomlott a 40 méter hosszú alagút. Szerepet a forradalom 1849. évi téli hadjárata során kapott, ekkor a császáriak által bekerített körmöci oldalon ragadt honvédség sikertelenül próbált meg egyesülni a besztercei oldalon lévő fősereggel. Egy helyismerettel rendelkező honvédnak ekkor eszébe jutott a félig beomlott alagút, így a januári télvíz idején az eredetileg utász képzettségű Görgey vezetésével 1 nap alatt újra kiásták és kiszélesítették azt. Miután odavissza is megjártam az alagutat így visszakapaszkodtam a gerincre.
 |
| Görgey-alagút |
A Körmöci-szikla (Kremnická Skala) és a Szkalka (Skalka) csúcsai között igen élénk forgalom volt, a bakancsosok mellett rengeteg sisakos via ferrata-s mozgott a gerincen, akik a hegység egyedi sziklavilágát a jól kiépített, biztosított ösvényeken fedezték fel. |
| itt minden szikla a vulkáni múltról mesél... |
Én maradtam a kaptafánál, és csak a Titanic sziklaperemét lestem meg (és tényleg olyan, mint az eredeti…bár Kate Winslet hiánya azért érződött 🤷♂️). A rövid kitérő nagyon megérte, mert remek kilátás fogadott Beszterce környékére.
 |
| kiátás Beszterce vidékére |
 |
| már csak Kate Winslet hiányzott 😅 |
A sípályáiról ismert 1231 méteres Szkalka ha korlátozottan is, de kilátást nyújtott a körmöci oldalra is. |
| kilátás a Szkalkáról Körmöc felé... |
 |
| ...és a besztercei oldalra |
A gigantikus 312 méter magas Tv-torony mellett elhaladva rácsodálkoztam annak hihetetlen méretein (összehasonlításképp: a lakihegyi torony 2 méterrel magasabb csak, a tokaji 112 méter, a pallagi tv torony pedig 113 méter). |
| a Szkalka gigantikus tv tornya |
A Királykai-nyerget (Králické sedlo) érintve lágyan hullámzott a sífutópályán a főgerinc, így nagyon kellemes tempóban tudtam haladni az 1265 méter magas Arany-kút hegyig (Zlatá studňa). Ez volt az utolsó komolyabb emelkedőm a nap folyamán, a következő hegyet a különleges sziklába vájt feliratairól híres Velestúr 1254 méteres csúcsát nagyrészt szintben közelítettem meg. Bár kerestem az ősi feliratokat nem találtam meg, lehet a sziklák tetején volt… Nah mindegy, majd máskor. |
| Velestúr sziklái |
A Velestúr volt a főgerinc utolsó csúcsa, innen a Chata Hostínec turistaszállása felé vettem az irányt a sárga jelzésen. A kis házikónál családos bringások tanyáztak éppen a tábortűz körül, ahol igencsak megnéztek, ahogy a 2 csengővel a táskámon futok lefelé 😀 Nem zavart, főleg amiatt mert friss forrásvizet tudtam vételezni, így végre hideg vizet tudtam inni a lassan termálvízzé melegedő helyett 😅 a széles úton igazi élményfutás következett lefelé. A Trojica rétje után egyre több tisztás következett, ami mutatta a szintesést, innentől már ismét a sárga sáv jelzést kellett követnem. A felhőket közben elfújta a szél, így az egyre ritkásabb erdők miatt érezni kezdtem a tűző napot. Az 1008 méter magas Körmöci-csúcs (Kremnicky stít) után egy szép virágos legelőt értem el, ahol figyelni kellett, mert a magas fű miatt nehéz volt követni az ösvényt.
 |
| hangulatos vadvirágos rét |
Itt egy rövid kitérőt tettem a jelzés nélküli Kremnický štós felé, ahol szép kilátásban volt részem a bányaváros felé.
 |
| Kremnický štós, madártávlatból a bányaváros |
Visszatérve a jelzésre kezdődött meg az igazi „zuhanórepülés”, meredek köves úton ereszkedtem az Erzsébet-szikla (Alžbetina skala) felé. A szikla Sissi királynénak állít emléket, halála után országszerte ezres nagyságrendben ültettek fákat emlékére, amiből Körmöcre is jutott, sőt a város polgárai egy ma már nehezen olvasható táblát is avattak a szikla oldalában. |
| Erzsébet-szikla a vadon mélyén |
Tovább folytatva az ereszkedést a meredek ösvényen hamarosan elértem a vasúti síneket, ami azt jelentette, hogy elértem a városka legszélét. Innentől csupán 1 km maradt a központig. Ránéztem az órára és láttam, hogy 10 perc híján 2 óra. Ekkor kitaláltam, hogy legyen tétje a dolognak és fejezzük be 2 óra előtt. Így ahogy tudtam megfutottam a szűk utcácskákban és lépcsőkön. 13:57-re sikerült is befejezni 😀 Elégedetten konstatáltam, hogy félórával gyorsabban értem be, így ennyivel több időm maradt szétnézni a városban. Ugyan a várba végül nem mentem fel, így is volt hová nézni. A főteret és a Pestis szobrot is megcsodálva leültem nyújtani és pihenni egy kocsma teraszán, ahol nagyon finom kézműves sört mértek (jutalomfalat 😛). |
| a városfal egyik fennmaradt kapuja |
 |
| Pestis szobor |
 |
| Körmöcbánya főtere |
 |
| Szent Katalin templom |
Mivel láttam, hogy kezdtek a viharfelhők gyülekezni így jobbnak láttam továbbállni. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, mert mire a vasútállomásra értem elkezdett szakadni az eső 😀 A helyi restibe behúzódtam, így ezt az esőt is megúsztam. 4 órakor, amikor a legjobban esett az eső egyszer csak Felsőstubnya felől beesett a kis piros Bz…hmm mondjuk ez érdekes, 16:34 a menetrend szerinti indulása. A reggeli vonatról ismerős fiatal, csinos kalauz lányt megkérdeztem, hogy Zólyomba megy, mivel igennel válaszolt felszálltam rá. Most ez a vonat vagy 1,5 órát késett, vagy fél órát sietett 🤔 mindenesetre jól jött a random vonat, mert eredetileg 3 percem lett volna az átszállásra). Visszaérve a szállásra természetesen akkor is szakadni kezdett az eső, így 1 nap alatt 3x is szerencsém volt 😎összességében: 39,23 km – 1.401 m szint – 6:33 óra alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése