Idei második körömet terveztem el a miskolci Hegyre-Fel Egyesülettel. A célpont a hazai turisták körében alig ismert Branyiszkói-hegység. Legtöbbeknek onnét lehet mégis ismerős, hogy a Magas-Tátrába menet az autópályán szépen “keresztbe fekszik”, amit régen szerpentines hegyi hágón, manapság már egy 5 kilométeres alagúttal küzdünk le. Amolyan tipikus “átutazós” hely gondolhatnánk elsőre, a Szepest és Sárost elválasztó gránit masszívum azonban tartogat meglepetést a kíváncsi utazónak. Mivel a szervezett út a Hernád-áttörésbe vezetett így megbeszéltem a túravezetővel Tamással, hogy hamarabb kiszállunk ha mód van rá. Szerencsére ez nem jelentett nagyobb problémát, így már csak a megfelelő útvonal kiválasztása maradt hátra.
István rendszeresen szokott (terep)futni és teljesítménytúrázni, így az alap meg volt az efféle hegyi kalandokra. A sokszoros újratervezés után megszületett egy 37 kilis track, ami a hegység esszenciáját tartalmazta. A hajnali korán kelés ajándéka már útközben meg volt: Nyékládháza mellett az egyik felüljáróról látszott az innen 140 km-re lévő napkeltében fürdőző Magas-Tátra. Miskolcon felszállva a különbuszra gyorsan elrepült félig átaludva a 2 órás odaút, így frissebben tudtunk útnak indulni. A kirándulást a savanyúvíz forrásairól ismert Szinyelipócról (Lipovce) indítottunk egy kellemesen lejtő aszfaltos útról míg nem 1 km után elértük a díszes fakapuval jelzett Lacsnói-szurdok (Lačnovský kaňon) bejáratát.
 |
| Lacsnói-kanyon bejárata |
A piros jelzést követve az ösvény egy rendezett park benyomását keltette, szépen le volt nyírva géppel a fű/gaz? jó 2-3 méter szélesen. Ez a túlzottan is idilli kép addig tartott míg egy erdészeti házat el nem értünk. Ekkor egy rövid kitérő erejéig egy meredek jelzetlen ösvényen felkerestük Mersevárát (Lipovský hrad), amit feltételezések szerint a Templomosok építettek, nevét a környék korábbi földesuráról a Merse családról kapta (a környékről származik Szinyei Merse Pál festő). Felérve a várhoz meglepődve tapasztaltuk a felálványozott falakat, ezek szerint nem hagyják teljesen tönkremenni az évszázados falakat. A sziklák pereméről szép kilátásunk volt a szurdokra felülről (különösen a Mojžišov stíp sziklaformációra).
 |
| Merse vára felállványozva |
 |
| kilátás a várból a szurdok felé |
Visszatérve a jelzett útra ismét egy rövid de annál “velősebb” kitérő következett. A sárga sáv jelzésű út nagyon bedurvult, már ami a meredekséget illeti, a jutalmunk azonban most sem maradt el. A Vrátnica természetes szikla alagútja és a Komín barlangja érdekes látványt nyújtottak.
 |
| Vrátnica |
 |
| Komín-barlang |
Vissza ereszkedve eredeti utunkhoz végre a szurdok is kezdett egyre inkább szurdokra “hasonlítani”, a sziklafalak egyre közelebb voltak egymáshoz, egyre több helyen vált mászósabbá az út és egy helyen még kiépített lépcső is segítette haladásunkat.
 |
| Lacsnói-kanyon |
A szurdokban egyre feljebb kapaszkodva kénytelen voltam megállapítani, hogy a tervezett tempónktól lassabban haladunk a technikásabb terep miatt, így rövidítésen törtük a fejünket. Ez utóbbi “áldozata” a Bachuren csúcs lett, viszont így megspóroltunk 5 kilit. Elérve egy kis fennsíkot a szurdok névadó faluja Lacsnó ásítozott csendesen. Egy éles balos kanyarnál friss forrás vízzel frissítettünk kicsit. Kiérve a faluból bájosan hullámzó széles hegyi kaszálót értünk el, ami nagyon emlékeztetett a Bükk-fennsík rétjeire.
 |
| pompás hegyi kaszálók |
Ismét elérve az erdőt jelzésváltást követően a zöld sávot kezdtük el követni. Unalmas, monoton emelkedő szakasz…egyetlen vigaszt az árnyék jelentette. Igazi felüdülés volt a szemünknek a Boldigáň rétje ahol a sárosi hegyvidék mutatta meg magát.
 |
| Boldigáň csúcs, kilátás a Sárosi-hegyvidékre |
A réten kicsit tanácstalanul kezdtük keresni a kék jelzést, szerencsére apró kitérővel de sikerült az erdőben rátalálni. Innentől az oldalgerincen nagyon hangulatos ösvény vette kezdetét, ráadásul lejtett is, így minden adott volt az élvezetes kocogáshoz. A bedőlt fákkal színesített single track felidézte bennem a tavaszi Mátrabérceket, nagyon hasonló igazi ősbükkösben halad mindkét út.
 |
| hangulatos ősbükkös az oldalgerincen |
A jókedvet tovább fokozta a Veľká skala sasbérce ahol végre közelebbről is látszott a fűrészfogas Tátra is, előterében a széleshátú Lőcsei-hegységgel.
 |
| kilátás a Vel'ká skala csúcsáról |
Evés-ivás közben István megkérdezte, hogy a főcsúcs messze van? Erre válaszoltam, hogy itt van balra légvonalban alig két kilométerre, az egyetlen problémát az jelenti, hogy addig bizony 600 méter szintet kell leküzdenünk…Pompás, felelte kissé beletörődve 😅 Még a mászást megelőzően felkerestük az alagútszerű Tunelová brána képződményt, ami rövid kitérővel de nehéz technikás ösvényen érhető el. Felmásztam óvatosan a tetejére is, amit majdnem meg is bántam, mert visszafelé sikerült kirúgni magam alól egy támaszkodásra szolgáló szikladarabot, ami gyorsan pörögve lezúgott a szakadékba. Hmm..oké akkor másik útvonalat nézek 😀 Végül egy szúrós törpefenyő segítségével kecmeregtem ki, aminek ha a tenyerem nem is, de az utasbiztosítóm feltétlenül örömmel fogadott 😂
 |
| Tunelová brána |
Az egyre laposabbá váló lejtőzést követően elértük Felsőszalók (Vyšný Slavkov) határát, ahol egy kőbánya mellett megkezdtük az utolsó erőpróbánkat, a mászást a főcsúcsra a Smrekovicára ismét a sárga jelzésen. Az emelkedő kíméletlenül kezdett bele, meredek fátlan hegyoldal a tűző napon…A fenti képet kicsit enyhítette a szélben lágyan hullámzó árvalányhajas kaszáló és a mögöttünk elterülő látvány.
 |
| Felsőszalók szélén |
 |
| Felsőszalók madártávlatból |
Istvánt folyamatosan biztattam, hogy az emelkedőt nagyon jó egyenletes tempóban csinálja, és csakugyan; a meredek szakasz kezdett fogyni. Elérve egy erdészeti utat immár lankásabb szakasz következett. Itt egy rövid kitérőt tettem egy kereszttel megjelölt kilátópont felé. István ezt jobbnak látta kihagyni, így legalább tudott frissíteni és erőt gyűjteni.
 |
| impozáns kereszt, háttérben felsejlő Magas-Tátrával |
A dózerút kellemesebb volt, mint az eddigi ösvény, ráadásként még egy kilátópont várt ránk a Zelená Skala. A szikla tetejéről fantasztikus kilátás fogadott minket. Előtérben a Káposztafalvi-karszt, mögötte a hatalmas tömegű Alacsony-Tátra a Nagy-Fátrával, jobbra tőle a Kis-Fátra a Krivánnal és a jellegzetes Kis- és Nagy-Rozsuteccel, valamint a Kócs-havas szigetszerű csúcsaival. Talán mondani se kell, hogy a Magas-Tátra is innen volt a legszebb 😍
 |
| kilátás a Zelena skala-ról |
 |
| vidám pózolás a sziklákon |
Miután ki gyönyörködtük magunkat feltöltve folytattuk utunkat a Smrekovica felé. Egy széltörés sújtotta erdőt követően végre elértük az 1200 méter magas Smrekovicát, így egy újabb csúccsal gazdagodott a gyűjteményem (25/117 ✅)
 |
| fent a Smrekovicán, kilátás a Szepesség felé |
Rövid pihenést és napozást követően ismét útnak indultunk, 12 km maradt hátra, egy emelkedővel a Pátria 1170 méteres csúcsával. Rövid láncos-sodronyos szakaszt leküzdve egy jól futható szakasz következett. Szerencsénkre a Pátria már közel se adta magát olyan nehezen, így a tervezettnél hamarabb megcsodálhattuk az éppen felújítás alatt álló szepesi várat felülről is.
 |
| Pátria, itt éppen azt mutatja István merről jönnek a többiek 😀 |
A csúcsról elindulva lefelé kellemetlenül ért minket, hogy az ösvény belevitt egyenesen a sűrű bozótosba. Legnagyobb örömünkre alig pár percig “élveztük” csak vendégszeretetét és megtaláltuk a járható ösvényt. Az utolsó hét kilink nagyrészt köves erdészeti úton eseménytelenül telt el. Mikor már láttuk Siroka falut felhívtam Tamást, hogy hogy állnak mennyire kell sietnünk. Miután megnyugtatott, hogy van időnk így kellemes tempóban bekocogtunk a központ felé, ahol egy tipikus szlovák kisvendéglőben sörözve és barátkozva múlattuk az időt a tót atyafiakkal a busz megérkezéséig 😀 A szervezést innen köszönöm Tamásnak, a társaságot pedig Istvánnak, kitűnő nap volt 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése