Beszterce ostroma 2. nap – Selmeci-hegység (2022. június 26.)

A vasárnapi napra egy picivel rövidebb, de talán még látványosabb etappal készültem. A célpont ismét egy bányászatáról ismert érchegység a Selmeci-hegység. A környék egyedülálló értékeit a természeti kincsek és a jelentős történelmi, illetve műszaki (elsősorban a bányászattal összefüggő) műemlékek közösen adják. A bányászati emlékeknél azonban nem lehangoló tájsebekre kell gondolni, a régen letermelt hegyoldalakon füves-erdős hegyhátak nyújtózkodnak álmosan az erre járó turisták legnagyobb örömére. Bár nehéz elképzelni, de az UNESCO oltalom alatt álló kis bányászváros hajdan a Magyar Királyság harmadik legnépesebb városa volt a XVIII. század végén 23 ezres lakosságával Pozsony és Debrecen után (ma már alig 9 ezren lakják). Selmecbányát is vonattal közelítettem meg egy zólyomi, illetve felsőbesenyői átszállással. Ez utóbbinál kicsit izgultam elég lesz-e a 6 perc átszállási idő, szerencsére minden flottul ment így a kis piros szóló Bézé egész szép utasszámmal indult neki a szép vonalvezetésű vasúti pályán. Miután a kalauz a kötelező jegyvizsgálatot letudta észrevettem, hogy mindenkihez egyesével odamegy egy paksamétával. Mikor én következtem lelkesen el is kezdte magyarázni mit is csinál. A mondandójából leszűrtem a petíciót, a Selmecbányát és a vonatot, vagyis azért gyűjt aláírást, hogy a vasút fennmaradjon az alibi szagú menetrend (napi 2-3 vonatpár) ellenére is. Kár lenne veszni hagyni a vonalat, így én is aláírtam az íveket (szerintem lestek egyet, hogy ilyen messziről is támogatják az ügyet 😀). 8 óra előtt pár perccel le is szálltam a városka szélén található állomáson. Az időjáráson már ekkor látszott, hogy fázni ezúttal sem fogok. Elérve a zöld jelzést a település Istvánháza nevű városrészében kanyargott az út a kertvárosi házak és üdülők között. Egy éles jobbos kanyart követően letértem az aszfaltról és itt kezdődött a kálvária…az utolsó házakat elhagyva fogalmam se volt merre tart a zöld jelzés a navigáció ellenére. A balra a mező szélén futó nyomot beszántották a gazdák, előttem egy ház volt, jobbra pedig egy nem túl bizalomgerjesztő susnyás. Jobb híján ez utóbbit választottam, így átgázoltam a csalánoson. Letudva ezt ismét megláttam a nyomot, így magabiztosan haladtam míg nem 200 méter múlva egy balost követően elvesztettem azt. Szuper, hiába vettem elő a telefont az órával összeegyeztetve is totál vakon voltam. Összevissza mutatta a lehetséges pozíciómat és lehetséges irányokat. Nagy nehezen sikerült vissza kecmeregni a zöldre, kicsit csalódás volt a zöld jelzés felfestése, nem ehhez voltam szokva. Mielőtt túlságosan is felhúztam volna magam, elhagytam az erdősávot és kinyílt a tér, megmutatta magát Selmecbánya a Kálváriával és a tornyos főcsúcs Szitnya is.

sárga kaszálók: itt vált először szembetűnővé az aszály idén

itt mutatta meg magát először a Szitnya

Kellemesen futhatóvá vált az ösvény, hol széles kaszálókon, hol árnyas bükkösön vezetett. Ezen a szakaszon gyorsan faltam a kilométereket. Az út gyanúm szerint, mintha egy korábbi bányászati vasút nyomvonalán lett volna, sok helyen a töltés nyomait is felfedezni véltem, valamint alig tartalmazott szintemelkedést a szakasz.

egykori bányavasút nyomain

Míg ezen gondolkoztam elértem egy nagyon rövid kaptató után a Kereszt-nyerget (Sedlo Krížna), ahol több út is keresztezte egymást. Itt megint tanakodni kellett, mert 5 ösvény plusz a műút miatt volt variáció bőven. Nagy nehezen az egyik fán megtaláltam a kék jelzést, ami a Tatár-rétig (Tatárska lúka) fog kísérni. Az út idáig teljes magányban telt, ekkor egy rövid lejtőzés során utolértem egy gimis osztályt, akik jó diákként lehúzódtak előlem az erdészeti útról 😁 Egy kisebb tarvágáson áthaladva elértem a Tatár-rétet, ahol testközelből vettem szemügyre a Szitnya tömbjét.

Tatár-rét a Sztnyával

A legenda szerint a rét a tatárjáráskor itt letáborozó kutyafülüekről kapta a nevét, a lakosság addig a Szitnya biztonságos sziklái között húzta meg magát. Rátérve a Szitnya tanösvényre kellemes lejtőzés jött egészen a Granty-ig, ahol becsatlakozott ismét a kék a kijelölt kerékpárúttal. A meleg idő miatt különösen jól esett, hogy a kereszteződés mellett bővizű forrás fogadott, így nem csak a kulacsomat töltöttem meg, hanem meg is mosakodtam. Tudtam, hogy innen már nincs messze a főcsúcs, előbb azonban még rám várt a Szitnya vára is. Magáról a várról nem sok forrás maradt fenn, valamikor a tatárjárás után emelhették a bányák biztonsága érdekében. A várat a XVIII. század elején robbantották fel a császáriak, azóta rom.

Szitnya várának romjai

A rövid kitérő abszolút megérte, hiszen a sziklák tetejéről felfedezhető lett a Bükk, a Mátra, sőt a Börzsöny is (bár ezt a képek sajnos nem adják vissza).

kilátás a vártól, a párában kéklő Börzsönnyel, Mátrával és Bükkel

Visszatérve a kerékpáros ösvényre egy utolsó erős kaptatót leküzdve felértem az 1009 méter magas főcsúcsra (27/117 hegység ✅). Sajnos a várt körpanoráma elmaradt, így rövid pihenőt követően kicsit csalódottan, de megkezdtem az ereszkedést a Bacsófalvi-tóhoz (Počúvadlianske jazero).

fent a Szitnyán

A “bánatom” nem tartott sokáig mivel tévedésből letértem a kék ösvényről és egy látványos sziklaterasz peremén találtam magam. Innen nagyszerű rálátásom volt következő célpontomhoz a Selmecbánya feletti Tanádra és Paradicsom-hegyre, valamint a szomszédos Madarasra (Vtáčnik) és másnapi úticélomra a Garammenti-Inócra (vagy Újbányai-hegység, Pohronský Inovec) is.

mozaikos selmeci hegyvidék

A látvánnyal betelve nagy nehezen megtaláltam a lefelé vezető helyes utat, a kék egy rendkívül meredek köves szerpentines, lépcsőkkel ellátott ösvényen folytatódott. Előzetesen számítottam arra, hogy ez meredek szakasz lehet, ennek ellenére meglepetés volt a nehézsége. Rendesen oda kellett figyelni hová lép az ember (talán a 3 nap legtechnikásabb terepe volt). Ráadásul a szép vasárnapi napon rengeteg turista kelt útra, így őket is kerülgetni kellett lejtőzés közben.

Szitnya sziklái alulnézetből

szerpentin a Szitnya alatt, ez a legkönnyebb szakasza...

Egy forrás mellett is elhaladva óvatos tempóban elértem a Bacsófalvi-tavat. A tónál élénk forgalom volt, a parkoló tele volt autókkal a tópart pedig fürdőzőkkel. Nem mondom én is csobbantam volna egyet a hűsítő vízben 😅 de akkor ki fog felmenni a Tanádra?

Bacsófalvi-tó

A selmeci hegyvidék tele van kisebb-nagyobb mesterséges tavakkal, amiket tajch-oknak hívnak, ezek korábban a bányászatot (a víz erejével hajtották meg a bányagépeket), manapság rekreációs célokat szolgálnak. A műúton végig futva a tó mellett hamarosan elértem a már ismerős Kereszt-nyerget. Enyhén lejtős ösvényre rátérve egy „vályús” forrást találtam, ahol gyorsan kulacsot töltöttem és megmosakodtam.

Visszatérve az aszfaltra egy ligetes mezőre érve egy ösvény csábított további lejtőzésre (Selmecbányára tartott), azonban az utam felfelé vezetett. Enyhén emelkedő úton közelítettem meg a Tó-nyerget (Sedlo Pleso), innentől látványos fel-alá hullámzó single track-re váltott a piros sáv jelzés. A gerincen kinyílt a terep, nem csak a bányaváros, hanem a környező füves-fás hegyoldalak is megmutatták magukat, csakúgy, mint a Szitnya is.

bájosan hullámzó Selmeci-hegység

a megunhatatlan Szitnya se maradhatott ki

A tűző nap ellenére nagyon tetszett ez a szakasz, kár, hogy a hegyoldalakat borító fű kisárgult már. A látványt nem csak én élveztem, ismét rengeteg bakancsossal és kirándulóval találkoztam.

kilátás a Kanderka alatti-nyeregből (Sedlo pod Kanderkou)

Elhaladva a Kanderka 862 méteres és a Farárova hôrka 849 méteres csúcsai mellett a Kis-Tanád (Malý Tanád) teljesen kopasz és meredek csúcsát céloztam meg.

kilátás a Farárova hôrka-ról

Zéró árnyékban nem esett jól a mászás, de a tetején nyíló körpanoráma feledtette azt (itt látszott nagyon látványosan a korábbi tórendszer). Nagyon rövid törmelékes lejtő következett, erősen hajazott a hírhedt ágasvárira. Leérve egy kis sípálya nyergébe tudtam, hogy még 3 komolyabb emelkedő várt rám.

következő úticél a Tanád kúpja

körpanoráma Kis-Tanádról

Az első a Tanád gyorsan be is mutatkozott, szuszogós léptekkel másztam fel a 939 méter magas csúcsra. Magát a csúcsot a tetején „trónoló” szikla és tábla jelezte, kilátásom nem volt ezúttal, mondjuk legalább árnyékban voltam úgy voltam vele 😀 A következő csúcsig a (Predné) Rosniarky-ig nagyrészt enyhén hullámzó erdei single track következett, itt-ott korlátozott kilátással a környékre. A Rosniarky-n ismét elképesztő kilátás volt a jutalmam a selmeci hegyekre.

Selmecbánya a főgerincről

és persze a Szitnya tornyos csúcsa is látszott innen

Rövid mászást követően elértem a Tanád ikertestvérét a szintén 939 méter magas Paradicsom-hegyet (Paradajs). Innentől kacskaringós lejtő következett a piroson a Vörös-forrás nyeregig (Sedlo Červená studňa). Előtte még egy családot útbaigazítottam, hogy honnét is érdemes „megtámadni” a Paradicsomot. Egy tavat mellőzve köves dózerútra vitt az immár zöldre váltó jelzésem. A lejtős úton utolértem egy 4 fős e-bikeos bandát, gyorsan fel is buzgott bennem a versenyszellem mivel láttam, hogy elég bizonytalanul kacsáznak a köveken. Nagyobb sebességre kapcsoltam és egymás után hagytam le őket (ennyit ér a „roller” :😂). A hegység egyébként tele van jól jelzett hegyikerékpáros ösvényekkel, sőt tematikus útvonalakkal össze lehet fűzni a környék tavait egy látványos körtúrában. Egy erős balost követően egy másik tavat értem el, ahol meglepően sokan fürdőztek a jó időben.

egykor bányákat, ma már a fürdőzőket szolgáló tó

Felkanyarodva az erdőbe jött az utolsó előtti mászás a Glanzenberg 793 méter magas csúcsára. Az egyik kereszteződésben egy kocsiban ülő fiatal pár látva a tanácstalanságomat megkérdezték tudnak-e segíteni. Mondtam nekik, hogy hová megyek, és a tanösvényt keresem, erre kikerekedett szemekkel néztek rám, hogy erről a hegyről ők még nem hallottak 🤦‍♂️ Mint utóbb kiderült jó 300 méterre voltak csak tőle 🤷‍♂️ A hegytetőn a romok valamikor az ősi Selmecbányát takarták, itt volt ugyanis az első település a régészeti feltárások szerint.

Glanzenberg romjai

Egy kis bányász kolónia és felhagyott bánya mellett elhaladva a tanösvény lejtmenetbe „kapcsolt” a törmelékes úton. Hamar elértem Selmecbánya első házait, a zegzugos utcákon élmény volt haladni, főleg amiatt, hogy remek panorámám volt a város nevezetességeire (Leányvár, Óvár, Kálvária stb.) Beérve a főtérre és a főutcára nem győztem ámulni és fotózni az ódon épületek között.

életképek az Óvárosból

A kisváros annyira hegyes, hogy nemigen lehet sík területet találni benne, a belvárosban biztos nem. A Botanikus kert mellett elkocogva lelkileg már felkészültem az utolsó erőpróbára a Kálvária-hegyre. Gyorsan be is nyomtam egy gélt, majd a főútról egy balkanyart téve megpillantottam a nagybetűs Kálváriát.

Kálvária, bizony oda még fel kell mászni...

500 méter hosszú és 100 méter szint felfelé, igazi hegyi befutó. Sokkal durvább emelkedőket is megmásztam már, viszont a tikkasztó meleg kiszívott. Nagyon nehezen teltek a méterek a fátlan szerpentinen. Három templom található a hegyen a városban (korábban) élő nemzetiségek szerint, a hagyomány szerint az alsó a tótoké, a középső a magyaroké (a benne lévő Szent lépcső miatt ez is lejtett 😅), a felső a germánoké.

felső templom

középső templom

alsó templom felülnézetből

Rossz nyelvek szerint lustasági alapon dőlt el a kérdés melyiket ki használja. Az, hogy ez valóban így volt talán sosem derül ki, mindenesetre belülről a sebességemet „a reumás csiga az enyves fazékban” című posztmodern alkotás érzékeltette legjobban 😀 Felérve a felső templomhoz pompás panoráma fogadott, ezért megérte a fáradtság.

csodás kilátás fogadott a Kálvária tetejéről

Gyakorlatilag az egész útvonalam szemmel követhető volt, alatta a várossal. Minden túlzás nélkül állítható, hogy az egész Kárpát-medence egyik legszebb kálváriája. Gyorsan le is ereszkedtem a hegy alatti étterembe, ahol 5 magyar család ebédelt a hűvösben. Szóba elegyedtem velük, kiderült, hogy minden évben kirándulnak a környéken annyira szeretik Selmecet. Gyorsan elfogyasztottam egy kolbászos káposztás levest, amit egy jóféle csapolt serrel öblítettem le, majd rövid vásárlást követően sétálgattam a városban és visszamentem a vasútállomásra.

A kis Piroskán egy gombostűt sem lehetett leejteni köszönhetően a kassai osztálykirándulásra tartó diákok miatt (hátha ez is segíti a vonal fennmaradását). Felsőbesenyőre szerencsémre pontosan érkezett be a vonat, mivel az átszállásra eredetileg 3 percem volt. A csatlakozás viszont késett, így volt időm beszélgetni egy angol tanárnővel akik Zólyomból tekertek el a hegyeken keresztül Selmecbányára. Miután leszálltam Zólyomban keresni kezdtem a megadott vágányt. Ez alapesetben nem egy nagy dolog, viszont itt látszólag össze-vissza számoznak (aki elárulja a logikát vendégem egy sörre). Az állomás épületétől kezdődik a 18-as vágány, majd jön az 1-es és 1A, utána a 6-os, a 2-es, megint az 1-es az 5-ös, 2 áthúzó vágány, majd a 11-es és 15-ös… Egy arra kiránduló pozsonyi sráccal próbáltuk megfejteni a dolgot, de okosabbak nem lettünk 🤦‍♂️ A besztercei gyorsvonaton „természetesen” a klíma is elromlott, így ingyenes szaunával ajándékoztak meg. Poénosan hozzátették a velem utazók, hogy ezt ne hangoztasd, hogy ingyenes, mert meghallják és pénzt kérnek érte 😁 Hogy valamivel mulassuk az időt a kupéban utazó német sráccal rögtönzött Selmecbánya (Banská Štiavnica) kiejtő versenyt rendeztünk, ahol a helyiek pontozták a produkciót (valahogy így kell ingyen sört nyerni 😀). Leszállva a szaunából élményekkel gazdagon tértem vissza a szállásra készülve az utolsó napra 😊

összességében: 31,31 km – 1.367 m szint – 5:38 óra alatt