Beszterce ostroma 3. nap – Újbányai-hegység (2022. június 27.)

Utolsó napra az előző naphoz képest picit hosszabb, de arányaiban könnyebb körtúrát terveztem be. Célpontom Újbánya és az Újbányai-hegység (másként: Garammenti-Inóc vagy Pohronský Inovec). Gyors reggelit követően felpattantam az Urpín gyorsvonatra és átszállás nélkül eljutottam Újbányára. Szerencsére az előző napokat egyáltalán nem éreztem, így a lábaim is egész frissek voltak. Sietni nagyon most se volt okom, mivel a vonat vissza délután 4-kor indult. Magát a hegységet nem sokan ismerhetik, hiszen felvidéki mércével mérve nem túl magas (legmagasabb csúcsa a Nagy-Inóc is csak 901 méterrel “nőtt” a tenger szintje felé). A kíváncsi szemnek azonban tud érdekességet mutatni így is a vulkáni hegység. Talán már mondani se kell, hogy a város a középkorban szabad királyi bányavárosként aranybányászatáról volt nevezetes. Sajnos az újabb korokban már jellegtelen tömbházakkal aggatták tele a kisvárost, a kicsiny főtér ezen az összképen szerencsére javít, így azt érdemes meglátogatni.

a Nagy-Inóc tömbje

Na de kanyarodjunk is vissza a hegyekre. Jó 2 kilométeres városi szakaszt magam mögött hagyva végre az árnyékos bükkösben haladtam teljes magányban. Az egyik kaptatón egy őz keresztezte utamat, aki nagyon meglepődött azon, hogy valaki ilyenkor erre járt 😀 Az ösvény szinte folyamatosan emelkedett, nem is volt túlságosan izgalmas, így csak az árnyéknak tudtam örülni. Aznap olyan meleg volt, hogy pár kilométer után már teljesen átizzadt felsővel haladtam. Az egyik kereszteződést sikerült “benézni”, rövid gázolás a csalánoson de sikerült visszatalálni a piros sáv jelzésre. Elhagytam az erdősávot így a táj végre kinyílt, szép kilátásom volt az Inóc tömbjére és az alatta elfekvő Bukovina szétszórtan elhelyezkedő házaira.

a nap első kilátópontja

Kellemesen lejtő úton értem el az Újbányához tartozó városrész első házait. Az utat szegélyező fákon roskadoztak az érett meggy szemektől, így gondoltam csemegézek belőlük én is 😁 Kisvártatva egy aranyos keverék kutya csatlakozott hozzám az egyik udvarról. Miután kiértünk a házak közül kezdtem megijedni, hogy a kutyus tényleg követni akar egész végig, az egyik éles kanyarnál azonban “elengedett”, így miatta már nem kellett aggódnom. Rövid emelkedős szakasz után hangulatos bükkösben kocogtam tovább a széles erdészeti úton senkitől sem zavartatva.

Garammenti-Inóc, háttérben a tegnap bejárt Selmeci-hegység

Egy rét széléhez érve válaszúthoz érkeztem, a piros sáv jelzés egyenesen ment tovább, azonban az órám egy balos kanyart mutatott, hmm vajon miért 🤔 Úgy döntöttem, hogy az órámnak “adok igazat” és balra térek. Alig kocogtam 200 métert egy villanypásztort vettem észre kesztbe az ösvényen. Miután kiakasztottam a szélét haladtam is tovább. Ekkor kezdett feltűnni  a sok “tehénlepény” és zümmögő légy. A kis dombtetőre érve észrevettem a fák alatt hűsölő jó 30 tagú gulyát 😮 hoppáré, akkor ezért volt a kerítés, de akkor miért itt megy a turista út a térképen? Míg ezen törtem a fejem gyorsan visszafordultam azon az úton, ahonnan jöttem és a kerítés mellett megkerültem a teheneket. Míg a magas fűben kerestem egy használható csapást a legyek és bogarak kitartóan üldöztek és zümmögtek a füleim mellett (jó 2 kilométerembe került míg lekoptak 😅).

ilyen szép kilátás mellett legelésztek a bocik

Mire az egészet sikerült megkerülni az órám is meghülyült kicsit, mert rátértem a későbbi útvonalra és azt hitte azon is akartam folytatni. A rét túloldalán végre sikerült visszajutni a piros jelzéshez. Innentől ismét a bükkösben folytattam az emelkedős úton.

árnyas bükkösben haladva

Felérve a Nagy-Inócra (Veľký Inovec) 2 helyi srác fogadott, akik a napon sütkéreztek az andezit sziklákon éppen. Tőlük érdeklődtem, hogy a hegy alatti menedékház nyitva van-e. Szerintük igen, de pontosan nem tudják… Mindegy, csak jól esett volna megpihenni ott. Jól eső érzés fogott el, hogy egy újabb hegység legmagasabb pontját értem el (28/117 hegység ✅). A meleg miatti párás idő miatt magáról az Inócról nem a legtökéletesebb panoráma várt, de így is látható volt a tegnap bejárt Selmeci-hegység, a szomszédos Tribecs vonulatai és a Csallóköz végtelen síksága. A látványtól új erőre kapva megkezdtem a leereszkedést, az aznapi szintemelkedés több, mint felét már letudtam.

kilátás a Nagy-Inócról

a főcsúcs vullkáni eredetű sziklái

Alig 5 perc alatt elértem a menedékházat, sajnos azonban zárva találtam…pech. A Nagy.Inóci rétre érve rátértem a zöld sáv jelzésre, ami egyenesen bevitt az erdőbe. Nagyon jó tempóban tudtam futni a lejtőn, így különösen jól eső szakasz volt ez. Hamarosan ismét jött az odaútról ismerős tehenes rét, így megint a kerülést választottam. A legyek természetesen megint követték a “friss húst”, így vadul legyezgettem magam körül a levegőt 😀 Ismét elérve egy erdészeti utat maradva a zöld jelzésen továbbra is kellemes lejtőzés jött. A korábbi napok esőzései miatt a dózerút teljesen sarassá vált, így alig győztem kerülgetni a lápvidéket 😀 Elérve a műutat futva közelítettem meg Óhuta (Stará Huta) első házait. Az egyik kereszteződésben egy tábla is jelezte a közeli vízesést, így egy balos kanyarral rátértem a két saras dózerút egyikére. Sikerült “természetesen” a rosszat eltalálni, így 30 méter után már fordultam is vissza. Ekkor azonban a szűk útra bekanyarodott egy Tatra teherautó…A hatalmas teherautó éppen csak elfért a fák és a sziklák között az úton, azonban még én is ott voltam 😅 A sofőr nemigazán zavarodott meg, rám ez már nem volt igaz 😁 egy sziklára rátapadva vártam, hogy elhaladjon mellettem. A hely azonban olyan szűk volt hogy az egyensúly megtartása miatt a bal lábamat az út legszélén kellett hagynom. Végül is ha 5 centire is a lábamtól, de sikerült megoldania a dolgot 🙄 Huh, na ezt megúsztuk. Alig 300 métert megtéve végre elértem a látványos Óhutai-vízesést (Starohutiansky vodopád). Az alig 5 méteres vízesés szép látványt nyújtott.

Óhutai-vízesés

Gyorsan megmosakodtam, sőt a pólómat is kimostam a patak vizében, ami jó szolgálatot tett a kánikulában. A vízesést követően rátértem a kék tanösvény jelzésre. Az ösvény nagyon meredekké vált a Jasíková Skala mellett, amolyan “állva legelős”. Egy sziklapárkányhoz érve viszont nagyszerű kilátás lett jutalmam a szűk völgyben megbújó Óhutára és a környező magaslatokra.

kilátás a Jasíková szikláiról: alul Óhuta, a háttérben az Inóc tömbje

Továbbhaladva a köves szerpentinen lassan az emelkedő is egyre laposabbá vált. Egy fennsíkszerű lapályon ismét kocogó tempóra váltottam. Nagyon rövid lejtőt követően rácsatlakoztam a zöld kerékpáros jelzésre. A széles dózerúton ismét emelkedni kezdett az út, emiatt sétára váltottam. Ráértem, ráadásul a fák is ritkulni kezdtek így nem láttam értelmét a sietségnek. Egy kis hegytetőre érve kereszteződés jött, tudtam, hogy itt még egyszer elfogok jönni. Balra kanyarodtam az utolsó hegycsúcs a Vojsín felé, alig 4 kilométer 200 méter szinttel.

a már meghódított Inóc tömbje

A rövidke zöld jelzés után felkanyarodtam a kékre, ez lesz a társam sokáig. Egy épülő ház mellett elhaladva az út hullámvasútra kezdett hasonlítani, hegyre fel, hegyről le. Nem kell azonban hatalmas mászásokra gondolni, éppen, hogy csak kiemelkedtek a környezetükből. Jobbra a Garammentére egy-egy tisztáson szép kilátás volt. A Bujakov vrch 751 méteres csúcsa mellett oldalazva már készültem az utolsó dobás a Vojsín 819 méteres csúcsának megmászására.

kis tisztás a Bujakov mellett

Egy füves rétre érve megkezdtem a meredek kaptatót, a magas fűben sikerült letérni kicsit az útról, viszont itt nem jelentett nagy problémát. A gondot inkább a tűző déli nap jelentette. Mindegy, ezt már csak kibírjuk. Ha szuszogva is de sikerült feljutni rá. Ekkor egy kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy a várt körpanoráma elmaradt. Kilátás csak a Tribecs gyengéden hullámzó erdős hátaira volt.

a Vojsín tetején, háttérben a Tribecs gyengéden hullámzó háta

Rövid frissítést követően megindultam a már bejárt úton visszafelé. A már ismerős kereszteződésben ezúttal egyenesen folytattam tovább. Egy nagyon rövid emelkedőt követően egy rozsdásodó sífelvonó alatt kocogva immár végig lefelé haladtam Újbánya felé a zöld jelzésen. A lejtőzésnek hála gyorsan tudtam haladni, egyedül a magammal hozott víz kezdett vészesen fogyni. Tudtam, hogy 2 forrás is lesz az ösvény mellett, innentől csak figyelni kellett azokat. Az elsőt hamar megtaláltam, a rossz hír viszont az volt, hogy éppen csak csöpögött a víz belőle, na majd a másik. Jó egy kilométert tettem meg, amikor észrevettem a másik vájús forrást. Sok víz ebből se jött, viszont az előtte lévő kis medencében sok víz volt. Miután megkóstoltam bátran megmertem a kulacsomat a vízből. Innentől már csak 4 kilométer választott el a céltól Újbánya főterétől. Felfrissülve a víztől igazán jól ment a futás, így hamar elértem a város legszélső házait. A meredek utcákon éppen a munkából hazatérő emberek között futottam, mígnem megpillantottam a bányászváros főterét. Gyorsan lőttem pár fotót a középkori eredetű korábbi városházáról (ma múzeum) és a Szentháromság szoborról.

Gótikus eredetű Szűz Mária templom

Szentháromság szobor és a Garammenti Múzeum

Szent Erzsébet templom

Gyorsan elfutottam még a Szent Erzsébet templomig, majd elégedetten állítottam meg az órámat. Rövid vásárlást és nyújtást követően kerestem egy szimpatikus kocsmát majd elindultam a vasútállomás felé szép kényelmes tempóban. A vonat 10 perc késéssel ugyan de elindult, sajnos a légkondi ezen a vonaton se működött, így megint ingyenes szauna járt a vonatjegy mellé 😅 Összegezve a három napot 104,8 kilométerhez 4058 méter szint társult, ami kellemes fáradtságot jelentett a mini edzőtábor végére. Ha minden jól megy július végén jön a folytatása a Polyána, Osztrovszki és Jávoros hegységekben 😊

összegezve: 34,5 km – 1.273 m szint – 5:42 óra