Beszterce ostroma 4. nap - Osztrovszki-hegység (2022. július 23.)

Egy hónap kihagyással ismét a Besztercebánya körüli hegyekben volt jelenésem. A célpont az alig ismert (ezt még pár helyen el lehet sütni 🤷‍♂️) felső-nógrádi Osztrovszki-hegység (Ostrôžky). Útitársam csakúgy, mint a Branyiszkói-hegységben ezúttal is István volt. Mivel tudtuk, hogy aznap fog tetőzni a kánikula ezért jó korán indultunk (4-kor). Így már rövid útközbeni vásárlást közbeiktatva 8-kor a vámosfalvi (Mýtna) vasútállomáson toporogtunk, ahol leparkoltunk a kocsival. Szerelés igazítást követően neki is indultunk a távnak.

csak frissen és fiatalosan

Két kilométer aszfalton kocogást követően máris hivogatott első látnivalónk a sziklára épült Divény vára. Beérve a faluba elsőként a fehér bástyáival messziről “világító” kastélyt néztük meg, igaz csak kívülről.

a divényi kastély szépen kicsinosítva

Rövid kitérővel egy kisebb kaptatót leküzdve felértünk a vár romjaihoz. A várfalakról nagyon szép kilátás nyílt magára a falura, az Osztrovszki-hegységre és a szomszédos Veporra.

a divényi vár még romjaiban is pompázatos

A romok nagyságából következtetni lehetett az egykori végvár fontosságára és erejére. A falak között mászkálva ilyenkor mindig azon tűnődöm vajon milyen lehetett benne az élet, amíg teljes pompájában állott…Míg ezen gondolkodtam egy szűk ösvényen leereszkedtünk a faluba, mivel még sok kilométer várt még ránk, muszáj volt indulni.

kilátás a várból, alattunk Divény

A faluban még gyorsan lefotóztuk az erődtemplomot majd a temető mellett belevetettük magunkat az erdőbe a sárga sáv jelzésen.

Divény gótikus erődtemploma

A vegyes erdőben haladva az ösvény szerencsére egyenletesen és nem túl meredeken emelkedett, így ha sétálva is de jól tudtunk haladni…kivéve ahol nem 😀 Egy rövidke szakaszon ugyanis bedőlt fák miatt csak kúszva-mászva tudtunk csak haladni. Nem baj, legalább árnyékban voltunk gondoltam magamban😅 kiérve az erdőből rögtön a Budaszállásra tartó műúton kocogtunk a tűző napon. A fátlan hegyhátakon kanyargó útnak egyetlen előnye volt: szép kilátásunk volt a Bralce tömbjére és a Rózsaszállási-víztározóra. Beérve Budaszállásra egy kosárlabda palánkos buszmegálló árválkodott szerényen a központban. Úgy tűnik errefelé egy laza streetball meccsel ütik el az időt a helyiek, míg nem jön a 6.20-as busz 🏀

buszmegálló és streetball pálya egyben 😀

Kiérve a faluból ismét emelkedni kezdett az ösvényünk, az utolsó házak egyikénél egy néni éppen almát szedett az utcán. István gondolt egyet és udvariasan besegített a szedésben, csak a gyümölcsöt megtartotta magának 😂 A néni magyarázott neki valamit (szerintem nem örült a helyi Te Szedd akciónak, de a hangsúlyából meg nem ezt szűrtem le 😁) Elhaladva egy partizán emlékmű mellett rövidesen ismét egy keskeny műútra értünk el, ahol már karnyújtásnyira volt a Jasenie 770 méter magas tornyos csúcsa. Letérve a műútról egy rövid kaptatót követően felértünk a csúcsra. Az átjátszó állomás kicsit “bezavarta” kilátásunkat, de így is nagyszerű körpanoráma volt jutalmunk. A korábban említett Bralce és a víztározó mellett felbukkant a Jávor 821 méteres csúcsa mögötte a tekintélyt parancsoló Polyána hatalmas masszívumával. Nyugat felé feltűnt még a szomszédos hegység a Jávoros egységes vulkáni tömbje is.

kilátás a Jasenie-ről a rózsaszállási-víztározó és Divény felé

a szomszédos Vepor is megmutatta magát

előtérben a Jávor, háttérben a Polyána tekintélyt sugárzó masszívuma

Miután kigyönyörködtük magunkat gyorsan visszaereszkedtünk a műútra, ahol alig léptünk párat máris itt volt a következő látványosság a Kamenné vráta fákkal benőtt sziklaformációi. Sajnos mivel a növényzet sűrűn benőtte ezért most nem mertük megkísérelni a feljutást a tetejére. Elhaladva egy kopottas kis sífelvonó mellett elértük a Budinské lazy nevű szórványtelepülést. A vulkáni fennsíkon a házak kis csoportokban helyezkedtek el belesimulva a hegyvidékbe. A környék településszerkezete hasonlóságot mutat a göcseji szegekkel, őrségi szerekkel és a székelyvarsági tanyavilággal, csak itt lazy-nak hívják ezt a településformát (magyarul lázok). A lágyan hullámzó hegyvidéken gyorsan teltek a kilométerek, amit valahol nem is bántunk, mert árnyékunk az nem sok volt. Elhaladva egy kis menedékház (Chata pod Javorom) mellett végre ismét árnyékban voltunk, pechünkre megint emelkedni kezdett az út 😀 A kék jelzést kellett ezúttal követni, azonban egyszerűbb volt az állattartó telep kerítését követni, ugyanis néha elég random módon festették fel a fákra a jelzést. Sikerült is letérni az előre megtervezett útról. Mivel a Jávor csúcsa pont előttünk volt így “átkapcsoltunk” toronyiránt funkcióba. Egy meredekebb sziklás kaptatót leküzdve felértünk a kereszttel megjelölt Jávorra, ahol éppen egy helyi vadász ücsörgött egyedül egy fényképezőgéppel a kezében. Kicsit szóba elegyedtünk, így elmeséltem neki merrefelé tartunk és miket láttunk már. Kérdésemre elmondta, hogy van egy anyamedve 2 bocsával lent a völgyben, de arrafelé pont nem fogunk menni. Kedvesen odaadta a csúcskönyvet és pár sort bele is írtam. Egyébként ezen a hegyen is van átjátszóállomás, csak itt nincs körpanoráma. Gyorsan lőttünk mi is pár képet a Polyánáról aztán megkezdtük a lejtőzést a már ismert úton.

a Jávor vulkáni eredetű sziklacsúcsa

előttünk az Osztrovszki-csúcs, a hegység legmagasabb pontja

Az állattartótelepek mellett elfutva gyors sávváltást követően immár a zöld jelzésen haladtunk. A táj továbbra is enyhén hullámzott a nagyrészt fátlan afrikai szavannát idéző vidéken, így haladtunk el egy másik lázok mellett.

békésen hullámzó táj Afrikában az Osztrovszki-hegységben

István jelezte, hogy ha boltot látok akkor szóljak mert kezd fogytán lenni a vize. Ez nem volt nagy csoda ebben a melegben, sajnos forrásra egész végig nem számíthattunk. Végül nem volt volt bolt, így spórolnia kellett a vízzel (pedig 2,5 literrel indultunk útnak). Szerencsére ismét egy fásabb rész következett, lekanyarodtunk a Budaszállási sziklák felé (Budinská skala). A kis kitérő mindenképp megérte, ugyanis már útközben az erdő is mindenféle vulkáni működést bizonyító andezit sziklaformációkkal volt tele. Elérve a piros háromszög jelzés végét az hirtelen a semmibe veszett, egy jó 30-40 méter magas andezit torony tetején találtuk magunkat. A vulkáni képződményt előszeretettel használják a sziklamászók, most azonban egyedül voltunk. Kilátásunk csak észak felé a Polyánára és gyetvai-medencére volt.

Budaszállási sziklák fával erősen benőtt formációja

a Polyána fennséges tömbje

Leereszkedve útba ejtettük még a Jánosik-üreget (Jánošíkova jaskyňa) is, ami igazából egy 7,5 méter hosszú üreg.

Jánosik-üreg

Visszaérve az útra a piros jelzésen folytattuk utunkat a sűrű erdőben lefelé. Elérve ismét a műútat a táj változatosabbá vált, a havasi mezőket kisebb erdőrészek váltották. Mivel továbbra is lejtett ezért nagyon kellemes tempóban tudtunk haladni. Vissza-vissza nézve még látszott a tornyos Jávor csúcs, azonban tekintetünket az utolsó hegyre az Osztrovszkira szegeztük. Elérve egy kereszteződéshez balra kanyarodtunk az immár kékre váltó utunkon. Kis sunyin emelkedő aszfaltos szakasz következett, amit egyedül az út szélén található körtefák dobtak fel. István ismét feltankolt gyümölccsel, ezúttal senki sem "őrizte" a fákat 😀 Egy bal kanyart követően ismét erdei szakasz következett, az út is egyre meredekebbé vált. Innen jó 1 kili már csak a főcsúcs biztattam Istvánt. Elérve a piros jelzést az út is szélesebbé vált. Ekkor az óra bevezetett minket a susnyásba, a track szerint ott ösvény van.. Persze csak térképen létezett az 😀 jó 30 méterre viszont valóban létezett egy út így arrafelé vergődtünk át az erdőn keresztül. Magára a főcsúcsra nem vezet fel jelzett ösvény viszont mivel nem nagy kitérő így célba vettük az Osztrovszki 877 méter magas csúcsát. Azt már előre tudtam, hogy kilátás nem fogad a csúcson, viszont azt nem gondoltam volna, hogy jó 300 méter csalánoson kell átverekednünk magunkat 😅 2 párhuzamosan futó jelzetlen út vezetett a csúcs felé. Természetesen odafelé a rosszat sikerült beválasztani 🤦‍♂️ magát a csúcsot egy rozsdás oszlop jelezte, amit a sűrű növényzetben alig vettünk észre 5 perc keresgélés után. Miután ez meg volt gyors csúcsfotó (30/117 hegység ✅), majd indulás lefelé.

az Osztrovszki roszdás csúcsoszlopa

vidám szelfi a csúcson

A visszafelé vezető íven jött a borzasztó csalános, a forróságban duplán fájt 😂 égette a lábunkat még a célban is 😁 leérve a széles útra úgy döntöttünk rövidítünk picit egy jelzetlen úton. Fakitermelés mellett elhaladva kinyílt balra a táj, megmutatkozott a Zólyomi-medence. Fotózni viszont nem állhattunk meg, mert a favágók jelezték, hogy éppen munkaterületen vagyunk és haladjunk tovább. Tovább folytatva az ereszkedést egy kisebb susnyást leküzdve egy tágas mezőre értünk, ahol egy utolsó pillantást vethettünk az utóbb megmászott Osztrovszkira.

kellemesen hullámzó terep jellemzi az Osztrovszki-hegységet

Egy nagyon rövid emelkedőt leküzdve bal kanyart vettünk, innen már tényleg csak lefelé vezetett az út. Meredekké váló erdészeti útról leérve az út is barátságosabbá vált. Lassan feltűntek a célt jelentő Dombszög (Stožok) első házai is. A műutat elérve kanyargott utunk a házak között. Egy csendes buszmegállónál (ide nem járt palánk ezek szerint 😅) röviden szusszantunk, elfogyasztva az utolsó csepp vizünket is. Szerencsére innen látótávolságban volt a célunk. Alig 1 kilit haladva jobbra megpillantottunk egy nyitva lévő kocsmát, fél három volt a vonatunk vissza Vámosfalvára csak 15:48-kor indult, így nyugodt szívvel tudtunk beülni frissíteni jéghideg víz és csapolt sör formájában (utóbbit csak én fogyaszthattam 😛) Az alig 20 kilométeres vonatozást követően élményekkel gazdagon ülhettünk kocsiba és indulhattunk vissza Debrecenbe.

összegezve: 33,54 km - 1.114 m szint - 5:52 óra