Gömör gyönyör 3. nap - Rozsnyói-hegység (2022. november 19.)

Jó 2 hónap kihagyással ismét a girbe-gurba Gömörországban találtam magam. Szeptemberben a régió legmagasabb hegyeit vettem célba (Sztolica-hegység, Murányi-karszt), most egy lépcsőfokkal “lentebbi” hegység volt palettán. A Rozsnyó-hegység (Volovské vrchy) a Sajó, a Gölnic, a Csremosna és a Szomolnok vize által határolt változatos felépítésű (döntően kristályos palából) gyephavasi hátakat hordozó középhegység. Legmagasabb pontja az 1322 méter magas Aranyasztal (Zlatý stôl), ami a főgerinctől északra fekvő egyik oldalgerincen emelkedik ki. Miután kialakult a társaság (a visszatérő Zoli, az első “új hegységes” Kárpáti Kalandra elkísérő Laci és az állandó útitárs István) izgatottan figyeltem az előrejelzéseket. November közepén járunk, ilyenkor a rossz idő már nem csak kellemetlenséget, hanem veszélyes helyzeteket is hozhat 1000 méter felett. Futókirándulásunk előtti napon pénteken természetesen jött a menetrend szerinti hidegfront, síkvidéken esővel, a hegyekben csekélyke hóvval. A front miatt igyekeztem a többieket felkészíteni lelkileg a rossz időjárásra (nem lehetett tudni, hogy a sár és jeges szél mennyire kavar be) csökkentve az esetleges reklamáció lehetőségét 😂

Három órás kocsikázást követően megérkeztünk a Rozsnyóhoz közeli kis faluba Csucsomba (Čučma), ahol a kocsit leparkoltuk. A kis falu fekvése nagyban hasonlít Ómassához, a szűk völgy és pisztrángos fokozta ezt az érzetünket. Míg parkolóhelyet kerestünk a faluban szerencsénkre éppen a menedékház (Chata Volovec) korábbi dolgozója szólított le minket, hogy tud-e segíteni. Tudott: ő ajánlotta, hogy a falu szélén egy buszfordulónál álljunk meg ott elég nagy hely van parkolni. Miután ezt megtaláltuk gyorsan szedelőzködni kezdtünk a friss reggeli időben (-2 fok a kellemes ősz után másabb 😀). Miután mindenki összeszedte magát indulhattunk is lefelé a zöld jelzésen. Kevés útvonalat rajzolok meg olyan kezdéssel ami lefelé megy, itt viszont a menedékház miatt így akartam megcsinálni a kört. Jobb az ha 30 km környékén jön a meleg leves, mintha 6 km után (utólag is nagyon jó döntésnek bizonyult). Alig futottunk 2 km-t egy kis bányászati emlékműhöz értünk, ami a korábbi ércbányászatnak (a források szerint antimont és aranyat bányásztak) állít emléket. Eredetileg innen indultunk volna, sajnos a szűk helyen nem lehetett normális parkolót találni.

Jó szerencsét! Bányászemlékmű Csucsomban

Az emlékműnél mindannyian az órákat kezdtük el babrálni: valaki újraindította a track követhetősége miatt, valaki pedig csak most indította el a nyomkövető funkciót. Miután ez is megvolt nagyon kellemes futás vette kezdetét. Amíg elértük a kék sáv jelzést utunk kényelmesen lejtett, ezután pedig nagyon enyhén emelkedett csak. Kellett is ez, hiszen jó 1500 méter szintemelkedés várt ránk, ami azért belassíthat minket. A Rozsnyói-völgyben haladva tovább a kék jelzésen az erdő egyre szebb arcát mutatta. Az utolsó házakat (a korábbi Rozsnyó-fürdő telep) elhagyva a széles erdészeti aszfaltúton fehérebb lett a terep is. A pénteki hidegfront itt hóeséssel járt, így idén először itt láttam havat. A sárga és kék jelzés találkozásánál (Grexa) egy cseh párossal találkoztunk, akik eddig dzsippel jöttek fel, ők a menedékház felé mentek csak. Csábító ajánlat az is, viszont a mi célpontunk az Aranyasztal és a Pozsálló (Skalisko) becserkészése volt. Az eddig kellemesen emelkedő útnak vége lett, a kék jelzésű út hirtelen meredekebbé vált. 4 kili alatt 520 méter szintet (600 méterről 1120 méterre) kellett leküzdeni, a lecke tehát fel lett adva 😅 Szuszogós léptekkel értünk el egy elhagyatott házikót, ami talán erdészházként működhetett korábban. Egy patakátkelést követően az ösvény még meredekebb fokozatba “kapcsolt”. Mire elértünk egy szép fekvésű kis tisztáshoz már 950 méter magasan jártunk. Villámgyors frissítés és pár fotó elkészítése után indultunk is tovább, nehogy kihűljön a testünk a -4 fokban.

az ősz és a tél találkozása

István a meredek emelkedőn kezdett kicsit lemaradni, így biztatni kezdtem kicsit. Tempóban a cél az volt, hogy világosban befejezzük, ha marad idő akkor a menedékházban együnk egy finom káposztalevest. Rövid emelkedő után a fák ritkulni kezdtek, a korábbi bükköst felváltotta az igazi kárpáti fenyves majd az is el-el tünedezett. A fakivágás és szélviharoknak köszönhetően egyre több helyen nyílt korlátozottan kilátásunk a tájra. Sajnos a ködös idő nem segítette ezt, azonban a havas-zúzmarás táj látványa mindenért kárpótolt 😍

Rozsnyói-hegység téli köntösében

Alig léptünk párat a tervezett szintemelkedés felét is megcsináltuk, biztattam ezzel Istvánt és a többieket is. Elérve egy félig befagyott forrást Zoli megállt friss vizet vételezni, itt vettem észre, hogy a kulacsaimban lévő víz kezd zörögni, vagyis kezdett megfagyni 😀 Ezt ekkor folyamatos apró kortyolásokkal megtudtam előzni, hogy teljesen befagyjon. A forrásnál már lehetett látni a hegység főgerincét, ami új lendületet adott mindenkinek. Pár száz méter mászás után végre elértük a piros sáv jelzésű széles gerincet. Ekkor mondtam a többieknek, hogy “Útleveleket kérem felmutatni! Papírokat! Papieren!” “Mi bajod van?” - jött is a válasz gyorsan 😀 Na akkor töri óra 😂 Az Első bécsi döntést követően Felvidék déli sávja hazatért az anyaországhoz és az akkori határt itt húzták meg ezen a gerincen a frissen létrejött szlovák állammal. Eddig a korábbi Gömör-Kishont vármegyében jártunk most átruccanunk Szepesbe. Míg ezeket meséltem a lejtőssé váló ösvényen észrevettem, hogy István lemaradt és kicsit mintha “rosszban” sántítana. Kérdeztem is, hogy érzi magát. Mondta, hogy a vádliját érzi és a farizma elkezdett fájni. Nem probléma akkor visszább veszünk a tempóból nehogy baj legyen. A tempónk jó volt továbbra is, emiatt nem is kellett aggódni, fő kérdés a hideg mennyit vesz ki belőlünk. A hegység főcsúcsa az Aranyasztal innen nem volt már 5 kili. Egy északi fekvésű oldalgerincen lehetett megközelíteni a kék jelzésen. Az időjárás még hidegebbé vált, -5, -6 fok körül volt hiába volt délidő. A nagy igyekezetem ellenére is csontig befagyott a táska szívókájában lévő víz, így abból inni már nem tudtam. Legalább a kulacsomban lévő víz még “használható” volt 😀 A havas zúzmarás ködben sejtelmes volt a táj, hiába nem volt panoráma lenyűgöző látványt nyújtott így is a hullámzó terep. Hol sűrű fenyvesben, hol gyephavasi réteken kúsztunk fel-alá. Zolinak hála még mirelit áfonyát is találtunk 😀 A bokrokon itt-ott találtunk még megfagyott erdei gyümölcsöt, amit jóízűen el is fogyasztottunk. A déli harangszóval majdnem egy időben fel is értünk az Aranyasztal obeliszkkel “díszített” csúcsára (38/117 hegység ✅). 18 kilométert haladtunk eddig. A fákkal benőtt csúcson kilátás nem, áfonyabokor viszont volt 😁 Gyors csúcsfotó majd jöhetett a lejtőzés vissza a főgerincre.

csúcsobeliszk

fent a főcsúcson Istvánnal

Majd egy kilométert haladtunk lefelé egyszer Laci hangosan párzásra szólította fel az óráját 😂 😂 Annyit mondogatott, hogy “elhagytam” és hogy “nem indítottam el”. No, mi történt? Kiderült a csúcson megállította az óráját, de elindítani elfelejtette 🤦🏻‍♂️ Pompás, akkor annyival kevesebb lesz rajta gondoltam én. Visszamegy a csúcsra és újból megcsinálja… Ne már, egyedül? Igen, de sietni fogok! Nem örültünk neki először, de nagyon elszántnak tűnt. Nem hagyta nyugodni a lelkiismerete a “kihagyott” szakasz miatt. Lacinak így jó 10 kilis hegyi időfutam jöhetett egyedül az egyre inkább leszálló ködben. Míg Laci egyedül futott mi kényelmesebb tempóban közben elértük a ködös főgerincet.

fent a ködös, mesebeli gerincen

A széles erdészeti úton észrevettem a kerékpárnyomokat. Látszott nem csak egy bringás haladhatott itt, hanem egyszerre többen is. A Rozsnyói-hegység igazi 4 évszakos túraterep, télen is biztonságosan járható, azt viszont nem gondoltam volna, hogy téli körülmények között egy csapat bringás nyomaira bukkanunk 😀 Kevés helyen láttunk lábnyomokat is, ami azt jelentette, hogy jó kondiban voltak (nyeregben tekerték ki a gerincet). Nem haladtunk 1 kilit még a Ramzová előtt elértük egy munkásbuszból kialakított rögtönzött pihenőt. Pont jókor, mert a telefonom 73%-os állapotban azt mondta, hogy köszöni szépen, de neki mára elég volt a hidegből és kikapcsolt 😀 Nyitva volt a kisbusz ajtaja, így betudtunk húzódni kicsit melegedni. A telefonom szerencsére megint bekapcsolt, melegebb helyre tudtam rakni, ezzel legalább nem volt több problémám 😅

hangulatos kárpáti fenyves

munkásbuszból rögtönzött pihenőhely

Enyhén emelkedő úton folytattuk tovább a főgerincen, a nagyrészt fátlan kitett ösvényen csak sejteni lehetett milyen fantasztikus panoráma vehet minket körül. Óriási szerencsénk, hogy szélcsend volt, a -5 fok így is szokatlanul hideg idő az enyhe őszhöz szokott testünknek. A piros sáv jelzésű utunk egy hirtelen balos kanyarral befordult a fenyvesbe, innentől kezdve a Pozsállóig nagyrészt az erdőben haladtunk. A lejtősebb szakaszokat továbbra is kocogtuk, amint emelkedni kezdett séta tempóra váltottunk. Egy széldöntéses helyről lefutva beszéltük épp, hogy lassan Laci utolérhet minket. Pár száz métert haladtunk a fenyvesben amikor ez valóban megtörtént. Nem tűnt nagyon fáradtnak szerencsére, picit fázott és nagyon vágyott már egy tál forró levesre 😀 Ez utóbbit osztottuk mi is. A leves előtt azonban még egy feladatat hátra volt: felmászni a Pozsállóra. Alig 100 méternyi szintemelkedés várt ránk majd’ 2 kili alatt, viszont nagyon nehezen adta magát.

életkép a behavazott főgerincről

Csigalassúsággal teltek a percek míg másztunk felfelé. Egyre sűrűbben emlegették a menedékházat a többiek, kezdtek fázni jó 5 óra kint lét után. Magam részéről a hidegben még “el voltam”, azonban megéheztem. Szénhidrát volt még nálam, viszont a várható melegétel hatására inkább nem ettem még. Kezdett ismét ritkulni az erdő, ekkor észrevettem, hogy bringások pihennek a hegy tetején. Ahaaa, szóval ők tekertek előttünk. Mire közelebb értem láttam a szikla tetején kereszt is van, ami azt jelentette, hogy fent vagyunk a Pozsállón! A csúcs érdekessége, hogy az Első bécsi döntést követően pár hónapig (egészen Kárpátalja és Észak-Erdély hazatéréséig) Magyarország legmagasabb pontja volt, megdöntve a Kékes szomorú rekordját. Nagyszerű hír, egyedül a metsző kegyetlen szél tompította a jó kedvünket 😀 Alig mertem előkapni a telefont a hidegben, a hőérzet legalább -10 fok körül járt. Alulról lefotóztam a sziklát és környékét majd óvatosan megmásztam a 10 méteres kőtömböt. A tetején tiszta időben csodás kilátás fogad (Magas-Tátrától kezdve a Mátra, Bükkön át a kárpátaljai Róna-havas is látszana), ezúttal az erősen felhős idő miatt a szürkeséget volt alkalmam kémlelni 😂 A tetején volt a legkegyetlenebb szél, emiatt sokáig nem is volt maradásom.

a Pozsálló csúcs sziklája

Szép komótosan lemásztam, majd elhaladtam a népes (10-12 fő, fiúk, lányok vegyesen) szlovák bringás társaság mellett. Tényleg jó erőben voltak, hiszen egy e-bike-ot láttam a jobbnál jobb montik között, a többiek analóg bringával hódították meg a gerincet. Tábla szerint innen 20 perc séta a menedékház, indulás lefelé a zöldön! Zöld, csak nem mindegy melyiken 😀 Sikerült kiválasztani természetesen a rossz irányt, az óra szerencsére jelzett, csak 100 métert futottunk lefelé rossz irányban 😅 Kár lett volna ha Merény (Nálepkovo) felé szaladunk le, az lett volna az igazi Merénylet a többiek ellen 🤦🏻‍♂️ 😂 Nem baj addig megcsillogtattam lejtőzős technikámat a montis lányoknak, amíg őket előzgettem 😂 Miután visszatértünk a jó zöld jelzésre a nap legtechnikásabb kilométere következett egészen a menedékházig. Meredek, szűk és sziklás ösvény vezetett lefelé, amit a friss hóréteg csak nehezített. Csúszkálva és lassan tudtunk csak haladni rajta. A nyomokból ítélve egy montis ugyanezen ösvényen ereszkedett le, ami azt mutatja, hogy nem lelkes amatőr lehetett. Épeszű ember ezen a csiki-csiki részen nem lejtőzik le az egyszer biztos 😀 Az látszott, hogy nem először járt erre, mert több kanyart is levágott és tudta melyik sziklán tudja átdobni esés nélkül a bringát.
Nagy nehezen elértük végre a menedékházat jó éhesen. Már 30 km felett jártunk, így mindenkinek jól esett a pihenő. Volt szerencsére finom és kiadós káposztaleves 😋 Nem volt hiábavaló a fáradozásunk 😀 Miután jól laktunk már csak 6 kili lefelé maradt hátra. Kilépve a menedékházból nagyon kellemetlenül hatott a -4 fok, emiatt extra lendülettel vetettük bele magunkat a futásba. A menedékház után volt még pár száz méter technikásabb szakasz utána már kellemes dózerúton csapathattuk lefelé a zöldön. Zoli visszamaradt Istvánnal, addig én Lacival futottam. Nem telt el egy óra és feltűntek Csucsom első házai is, vagyis közel van az autó. 300 métert még futottunk majd a buszmegállóban feltűnt a kocsi is a buszmegállóban. Elérve a gépjárművet leállítottam az órát, majd visszafelé kezdtem futni Istvánék elé. Miután elértem újra vissza a kocsihoz, majd gyors pakolás és irány haza. Hazaúton egyedül a sötétben fekete ruhában az út közepén flangáló gyalogosok okoztak váratlan izgalmakat (Borsodi Szitu 😂), visszaérve a főútra már eseménytelenül telt el az út. Este 8 előtt mindenki jó fáradtan, élményekkel gazdagon térhetett nyugovóra a jó meleg otthonában 🙂
összegezve: 36 km, 1.607 méter szint 6:42 óra alatt