Az Északkeleti-Kárpátok teljes egésze eddig a napig fehér folt volt a saját térképemen. Aztán eljött egy ködös októberi nap amikor is Rozsály-hegység felé vettük az irányt Csillával, fogadott “túra-anyámmal”. A masszívum a Vihorlát-Gutin hegyvidék egyik középső tagjaként az Északkeleti-Kárpátok belső ívének vulkáni karéjában fekszik, s mint ilyen rengeteg ásványkincset rejt a föld mélye. A bányászat már a rómaiak óta ismert a vidéken, a fő megélhetési forrást mindig is ez jelentette a helyieknek. A hegység szomorú hírnevét a tiszai cianidszennyezésnek is “köszönheti”, hiszen a lábánál fekvő egyik ülepítőből szabadult el az óriási környezeti károkat okozó szennyező zagy. Az út elején csak bíztunk a napsütésben, szerencsére a Nap erősebbnek bizonyult, így Kisbányára (Chiuzbaia) érve verőfényes napsütés fogadott.
 |
| a Rozsály vulkáni kúpjai fürödnek a napfényben |
Az falu ortodox templománál hagytuk a kocsit, ahonnan már ráláttunk a Rozsály-tető három tornyos csúcsára. Masszív emelkedő várt ránk: a 8 km-es emelkedő során majd’ 900 méternyi szintet kell leküzdenünk. Egy szűk aszfaltúton meg is kezdtük a kapaszkodást a sárga kör jelzésen egészen míg egy kereszteződéshez érve rácsatlakoztunk a piros háromszögre. Még a falu szélén egy barátságos, sántikáló kutya hozzánk verődött. Simogatásért cserébe jól megugatta a szomszéd fajtársait, majd egy kapuhoz érve, mint aki jól végezte dolgát levált rólunk 🤷♂️ Az utolsó házakat elhagyva az út egyből egy balkanyart követően bevitt a hangulatos bükkösbe. |
| szép bükküsben kezdtük meg az emelkedőt |
A jelzés újnak volt mondható, ami meglepett, hisz a környék nem számít a legfelkapottabb helynek, még Erdélyen belül sem. Az erdő ilyenkor talán a legszebb, rozsdabarna, sárga és halványzöld színekben pompázik, külön öröm volt a napfényben sütkérező lombok alatt felfelé menni. 4 kili után megérkeztünk az első látnivalóhoz a Szpiridon templomához, ami a nevével ellentétben nem egy szakrális hely, hanem egy andezit sziklaformáció. Lentről nézve az égbenyúló sziklát valóban egy katedrálisra emlékeztet. Kis kitérővel felmásztam a szikla tetejére, sajnos azonban onnan csak korlátozott kilátás nyílt a környékre, emiatt nem is időztem ott sokat.
 |
| Szpiridon temploma |
Tovább haladva még meredekebbé vált utunk köszönhetően annak, hogy egy vízmosásban kellett mennünk. Itt tűnt fel, hogy az ösvény ki van szalagozva, sőt élesebb kanyarokban, elágazásokban kis is van táblázva visszafelé nézve. Közelebbről is megvizsgálva a táblákat szalagokat láttam, hogy egy hegyikerékpáros verseny miatt jelezték ezeket a versenyzők számára. Egy-két meredekebb csiki-csuki résznél igencsak észnél kell lennie a bringásoknak 😀 Elérve az 1000 méter feletti magasságot kicsit sziklásabbá vált a terep, gyalog ez azonban kevésbé zavart minket. Elérve a piros sáv jelzésű főgerincet egy széles nyeregnél a látóhatár is kinyílt a Máramarosi-medence felé, észak felé feltűnt a Kőhát lustán elnyúló lapos tömbje, valamint a párában elveszve több kárpátaljai hegy is feltűnt. Visszanézve pedig a Gutin könnyen felismerhető háta is kibukkant felhők közül. |
| a Rozsály-tető tornyai |
 |
| Csilla a csúcskővel... |
 |
| ...és én |
A hegytetőn a meteoállomás és adótornyok bezavarták kicsit a kilátást, panaszra így sem lehetett okunk. Főleg dél és nyugat felé volt nagyszerű panoráma a ködbe vesző Nagybányai-medence és a Rozsály nyugati bércei felé. |
| siklóernyős próbál felszállni |
 |
| kilátás a Nagybányai-medence felé |
 |
| a Rozsály-tető vulkáni platója |
Fenn a füves platón épp egy siklóernyős próbált felszállni várva a kedvező légmozgásra. Miután ez megtörtént szemmel még követtük a levegőben össze-vissza cikázó ernyős mozgását, majd elindultunk lefelé a kék sáv jelzésen. A plató szélén bizarr sziklaformációk tucatjai tanúskodnak a hegység vulkáni múltjáról, egyik-másiknak egészen emberi alakja van egyébként. Egyik sziklára fel is másztunk, és milyen jól tettük, hiszen a nagybányaiak kedvelt üdülőhelye a hegyek közé szorult Fernezelyi-tó is megmutatta magát.
 |
| a csúcs plató bizarr sziklaformációi |
 |
| Csilla is kipróbálta a sziklamászást |
Miután kigyönyörködtük magunkat elindultunk…volna lefelé, ha megtaláltuk volna az ösvényt. A telefonos offline térkép és az óra trackjét összeegyeztetve 10 perc keresgélés után végre ismét a jelzett úton ereszkedtünk lefelé. Az erdőhatárt elérve megint feltűntek a szalagok, azonban ezúttal nem a montiversenyé, hanem egy terepmaratoné. Úgy tűnik Nagybánya közelsége elég csábító a versenyszervezőknek. A szalagokkal együtt jött a mély avarral vegyített csúszkálás a meredek, törmelékes lejtőn. A következő 1 kili borzasztóan lassan telt el, óvatosan mertünk csak haladni a köves lejtőn. Hiába minden igyekezet, így is párszor földre huppantunk, sérülés szerencsére nem történt. Mire ismét elértük az 1000 méter feletti magasságot az ösvény is engedett a szorításából. Kényelmesebb séta tempóra tudtunk váltani. Keresztezve egy dózerutat a kék jelzés ismét vadregényesebbé vált, egy vízmosásban csörtettünk a mély avarszőnyegben Kisbánya felé. |
| égigérő bükkösök |
Mire kiértünk a bükkösből a terep is ligetesebbé vált. A sűrű, zárt erdőt felváltotta a mozaikos vegyes erdő és kis kaszálók sora. A késő délutáni napfény különleges festést adott a szebbnél-szebb vulkáni kúpoknak 😍
 |
| Kisbánya feletti hegyek különleges megvilágításban |
Már az első házak is feltűntek nem messze tőlünk. Elérve egy erdei pihenőt és forrást szemben egy kerékpáros tűnt fel Kisbánya felől. Egész nap rajta kívül még egy kerékpárossal, illetve két kocogóval találkoztunk, nyugodtan mondhatjuk, hogy csak a miénk volt a hegy. Rácsatlakozva a már bejárt piros háromszögre gyorsan visszaértünk a falu központjában hagyott autónkhoz. Rövid átöltözést követően már úton is voltunk a közeli Nagybánya felé, ahol a szállásunk várt ránk. Összegezve: 14,15 km, 921 méter szint
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése